Jagodics Rita: „Ma már nem török marketing tányérokat”

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin

Rengeteg törött tányérra volt szükség ahhoz, hogy az első könyvem elkészüljön. Több mint 20 éve foglalkozom marketinggel, és elmondhatom, ma már nem török marketing tányérokat.

De mi változott az elmúlt 20 évebne?
A marketing mára 100%-osan mérhető lett.
Egy pillanat alatt bele tudsz nyúlni, ha nem működik. Egy pillanat alatt sikeressé tudod tenni a sikertelen kampányokat. Ehhez persze kell valami. Valami, ami lehetővé teszi, hogy egy-egy kampányt évközben már ne kelljen teljesen felforgatni. Ez a valami, a jó alap.

Ha a céged marketing alapja erős, akkor egyetlen rosszabb kampány nem borítja majd a tervet. Nem kell majd mindent újra kezdened.

Ha ismered a vevőidet…
Ha ismered a piacodat…
Ha ismered az erősségeidet…
Ha ismered a versenytársak gyengéit, akkor nincs más dolgod egész évben, mint az önműködő marketingedet finomhangolni.

Egy Londonból New Yorkba tartó repülőgép a repülési idő 95%-át a pontos pályán kívül tölti. A pilóta az ideje java részét azzal tölti, hogy visszaterelje erre a pályára a gépet.

De a repülő szuperül működik.
A cél világos.
A pilóta profi.

Így ez mind-mind csak finomhangolás. Nem kell őrült manővereket megtennie. Nem kell az útirányon változtatnia. Egyszerűen csak apró mozdulatokkal válaszolni a gépet körülvevő változásokra.

A Made In Marketing című könyvem megmutatja, hogyan kell az erős marketing alapokat letenni. Olyan lesz, mint egy térkép vagy inkább GPS, ami elvisz Londonból New Yorkba. Vagy, ha jobban tetszik, a vevőkhöz.

De…

Még ne vedd meg ezt a könyvet!
Csak olvass bele!
Nézd meg, hogy ez a „térkép” Neked való-e!
Tudsz-e inspirálódni a rengeteg példából, amit beletettem.
Az esettanulmányokat a cégedre tudod-e adaptálni.

Csak nézd meg, aztán dönts!
Kattints a képre vagy ide: https://kereskedelmimarketing.hu/made-in-marketing-konyv/

A szerző:

Jagodics Rita

A kereskedelmi marketing szakértője, több mint 600 céggel dolgozott már együtt. Tévés megjelenései mellett rendszeresen publikál a Haszon Magazinban, illetve különböző gazdasági oldalakon.

Keress a blogcikkek között:

Kategória választó:

Jagodics Rita:
MADE IN MARKETING

Magyarország első, kizárólag kereskedelmi cégekre szabott marketing könyvének 3. kiadása most 50%-os extrém kedvezménnyel rendelhető meg!

Kapható a Libri könyvesboltjaiban és webshopjában! Azonban, ha itt rendeled meg, akkor most 3 ajándékot is kapsz a könyv mellé:

Iratkozz fel a hírlevelünkre

Ha tetszett a cikk, iratkozz fel hírlevelünkre, és soha nem maradsz le a legújabb tartalmainkról!

Ígérjük, hogy nem fogunk spamelni, csak a legérdekesebb újdonságokat küldjük a postaládádba.

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Remélem, hasznosnak találtad a blogcikk tartalmát

Várunk egy konzultációra, ha szeretnéd a Kereskedelmi Marketing Csoport tudását és segítségét igénybe venni.