Külföldi webshopok lepik el Magyarországot?

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin

Mikor egy új versenytárs lép a piacra, az ember óhatatlanul arra gondol: „Ez tucatjával szívja majd el a vevőimet.” És a külföldi konkurencia már itt kopogtat.

Mit lépjünk, ha szeretnénk megóvni eddigi bevételeinket, sőt, a növekedést vettük célba? Erről szól ez a cikk.

Pár éve még csak egy kiváltságos elit engedhette meg magának, hogy a külföldi webshopokból rendeljen. Ma már a nyugati, keleti, sőt, ázsiai webáruházak kopogtatnak be mindenkihez azzal, hogy „Nézd csak, mennyivel olcsóbb nálam a kedvenc márkád!”

Lenyomják az árakat, de tudnak még valami mást is

Amazon, eBay, AliExpress, Etsy, Fever, és a sor a végtelenségig sorolható. 2018-ban eljutottunk odáig, hogy több tucat külföldi honlap áll a magyar emberek rendelkezésre, hogy gyorsan, egyszerűen és olcsón szerezzék be azokat a termékeket, amelyeket korábban tőled vagy a viszonteladó partnereidtől vásároltak. Azonban van egy olyan tulajdonságuk a hazai piacra betörő webshopoknak, ami miatt mára elképesztő népszerűségnek örvendenek: a kedvező áraikat ma már magyar nyelven kommunikálják. Ezzel pedig ledöntötték az utolsó falat is, amely a magyar emberek és a külföldi webáruházak között tornyosult.

Estélyi ruha a keresőben, külföldi webshopok a találati lista élén

Ma már ott tartunk, hogy a Google keresőjébe beírt magyar kifejezésekre (estélyi ruha, társasjáték, bicikli, okostelefon…) külföldi, de magyar nyelvű weboldalakat dob ki elsőként a Google.

De vannak cégek, amelyek ennél is tovább mennek. Sokan azt hiszik, hogy magyar oldalról rendelnek, hiszen sokszor már a külföldi webshop domain neve is magyar (www.e-cipo.hu).

Ők rendelnek külföldi oldalakról – Vajon a végfelhasználóid is köztük vannak?

Míg az első nagy külföldi webshop bummnál főleg az Y generáció (80-99 között születettek) és a Z generáció (99 után születettek) vásárolt külföldről, ma már az X generációt (60-79 között születettek) is a célpiacok közé sorolják. Ők azok, akik nap mint nap látják, hogy a gyerekeik hetente kapják a külföldről érkező csomagokat. Ők azok, akik kevésbé beszélnek idegen nyelvet, így meg kellett várniuk a magyar nyelvre lefordított webáruházak érkezését.

Egy biztos: 10-ből 6 magyar internetező már rendelt külföldről, állítja a GFK kutatása. De ez nem minden. 2014-ben még csak a magyarok 5 százaléka, 2017-ben azonban már a 11 %-uk nyilatkozott úgy, hogy a magyar webáruházak helyett inkább a külföldi webshopokról rendel. Azaz a külföldi webáruházak felé való nyitottságunk egyre csak nő.

Farmer, telefon, arckrém, cipő… Ezeket rendeljük mi magyarok külföldről

És a sor folytatódik az egyre drágább és értékesebb termékekkel. Bár az alacsony ár még mindig döntő szempont, ha külföldi webshopból rendelünk, egyre több drágább terméket is vásárolunk. Az olcsóbb kínálat azért vonzó a számunkra, mert nem ér minket különösebb kár, ha nem érkezik meg a termék. Drágább árucikk esetén azonban ez már fájdalmasabban érinthet minket. Szintén fontos választási szempont a márkanév. Bőven elég újdonságnak a külföldi webáruház, így aztán termékekben ma még az ismert márkák közül válogatunk. Ha alaposabban szeretnéd körüljárni a témát, akkor nézd meg az angol, amerikai, német legkedveltebb termékek toplistáját óránként frissítésben:

https://explore.ebay.com/?rmvSB=true#%2Fitems%3Finterval=daily&siteid=0&activity=sold

Szeretik a magyarok a külföldi webáruházakat, de…

…egyelőre még csak a kóstolásnál tartanak: „Jó, jó, de azért a régi az igazi.”, mondják, és ma még egy-egy kikacsintás után visszatérnek a magyar oldalakhoz, sőt, sokszor a hagyományos vásárláshoz. Azonban a külföldi webáruházak olyanok, mint a cápák: egyetlen pillanatra sem állnak meg, mennek előre. Folyamatosan fejlesztenek, marketingeznek a magyar piacon is. Ezért, ha megijedni még nem is kell tőlük, felkészülni rájuk annál inkább.

Külföldi versenytárs a piacodon?

Először mondj nemet a struccpolitikára. Másodszor mondj nemet az árversenyre. Kezeld úgy őket, mint egy új versenytársat. Elemezd ki őket, és adj választ a célpiacodnak. A leghatékonyabb fegyver az edukáció. Egyre több magyar nagykereskedés, gyártó cég menekül előre azzal, hogy a viszonteladóit oktatatja, felkészíti a versenyre. Ez az egyik. A másik a végfelhasználók tájékoztatása. Fel kell hívni az emberek figyelmét a külföldi rendelések valós veszélyeire:

  • Garancia ugyan van, de a visszaküldés költségét a webshop a fogyasztókra hárítja. Ez pedig egy ázsiai, amerikai központú cégnél nem kis költség.
  • A garanciális ügyintézés bonyolult, hosszú. Az ügy gyorsabb rendezése érdekében szükséges az angol vagy az adott ország anyanyelvének ismerete.
  • Ha a garanciális ügyintézéssel lyukra futottunk, akkor az Európai Fogyasztó Központhoz fordulhatunk. Ez persze megint sok procedúrával, elhúzódó ügyintézéssel jár.
  • A szállítási idő jelenleg még igen csak hosszú. A posta ugyan olcsóbb, mint egy futár cég, de a szállítás jóval hosszadalmasabb, akár 1 hónap is lehet, míg utóbbival ez mindössze 3-8 nap.
  • A magyar webáruházakkal ellentétben a külföldi webshopknál felmerülhetnek addicionális költségek. Nagyobb értékű megrendelések esetén ilyen például a vám. Újabb költség, újabb adminisztráció, újabb plusz idő.
  • Ha a fogyasztó biztosra akar menni, akkor már jóval kevesebb külföldi webáruház közül válogathat. Ilyen biztonságos webshopok a nagy gyűjtőoldalak, mint az AliExpress, ahol az eladóhoz csak akkor jut el a pénz, ha a vásárló már megkapta a terméket.
  • Egyelőre a PayPal-os fizetés tűnik biztonságosnak. Azonban még ez sem elég. Az internetes vásárláshoz rutin kell. Nagy figyelemmel szabad csak olyan leveleket megnyitni, amelyet a PayPal küld, mert ott elkérhetik a kártyánk adatait a csalók.
  • Csak első ránézésre tűnik olcsónak. Egy márkás terméket sem kapunk meg fillérekért. Ha mégis extrém alacsony áron kínálják az árucikket, akkor ott valami buktató van. Valószínűleg másolatba botlottunk. Az internetes áruházakban (még a legnagyobbakban is) rengeteg a másolat.
  • Ruhák vásárlása esetén figyelnünk kell a méretre. Több mint féltucatnyi méretezés létezik a világon, ellenőrizzük, hogy a feltüntetett számok az európai mérettáblázatnak megfelelőek-e.

Ezek ma még nem ijesztgetések, hanem valós veszélyek, amelyről a végfelhasználóknak tudniuk kell. Ha ezt a tájékoztatást egy gyártó cég vagy nagykereskedés teszi meg, az növeli a beléjük vetett bizalmat.

De a győztes stratégia nem a külföldi webáruházak elleni harc, hanem a magyar vásárlók kegyeinek elnyerése

Ehhez pedig minden korábbinál nagyobb figyelem, törődés, közvetlen kommunikáció szükséges a vevőkkel. Hiába dobja ki első találatnak a külföldi webáruházat a Google, ha beírom, hogy estélyi ruha, amíg olyan levelet kapok a magyar cégtől, mint a lenti, addig a verseny is egyesélyes.

Kedves Rita, van számodra egy igazán nagy meglepetésünk. Tudjuk, hogy estélyi ruhát keresel egy jeles alkalomra. Nos, találtunk 3 olyan ruhát, amely közül legszívesebben mind a hármat azonnal hazavinnéd. Gyere be hozzánk a napokban, próbáld fel őket, és amelyik a legjobban tetszik neked, azt szabóink azonnal rád szabják. Várunk szeretettel, és egy kávéval a próbára.

Mi a végkövetkeztetés? Ha az ember minden információnak a birtokában van, akkor végül a magyar cégek mellett fog dönteni. Egyszerűen azért, mert biztonságosabb, gyorsabb, könnyebben ügyintézhető a megrendelés. Ezért:

  1. Legyen olyan szolgáltatásod, ami nincs a külföldi webshopoknál, és azt kommunikáld is: tanácsadás, garancia, kávé és reggeli…
  2. Ha lehet, akkor díjtalanul, vagy ne túl magas költségen szállítsd ki a terméked
  3. Tartsd a kapcsolatot a vevővel, mert igenis van még lojalitás

A támával foglalkozó Echo tévés interjút itt nézhetitek meg velem:

https://www.echotv.hu/adasok/2018/01/05/tudakozo/2311

 

A szerző:

Jagodics Rita

A kereskedelmi marketing szakértője, több mint 600 céggel dolgozott már együtt. Tévés megjelenései mellett rendszeresen publikál a Haszon Magazinban, illetve különböző gazdasági oldalakon.

Keress a blogcikkek között:

Kategória választó:

Jagodics Rita:
MADE IN MARKETING

Magyarország első, kizárólag kereskedelmi cégekre szabott marketing könyvének 3. kiadása most 50%-os extrém kedvezménnyel rendelhető meg!

Kapható a Libri könyvesboltjaiban és webshopjában! Azonban, ha itt rendeled meg, akkor most 3 ajándékot is kapsz a könyv mellé:

Iratkozz fel a hírlevelünkre

Ha tetszett a cikk, iratkozz fel hírlevelünkre, és soha nem maradsz le a legújabb tartalmainkról!

Ígérjük, hogy nem fogunk spamelni, csak a legérdekesebb újdonságokat küldjük a postaládádba.

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Remélem, hasznosnak találtad a blogcikk tartalmát

Várunk egy konzultációra, ha szeretnéd a Kereskedelmi Marketing Csoport tudását és segítségét igénybe venni.